
Ismerkedjen meg velünk. Célunk olyan geotermikus technológia-fejlesztő hálózat és központ, valamint effektív hálózatmenedzsment létrehozása, mely képes a termálenergetikával kapcsolatos régiós fejlesztések koordinálására, a gyakran ellentétes gazdasági, technológiai és környezeti szempontok közötti optimális egyensúly kialakítására.
Az InnoGeo a kutatóhelyek és a felhasználók közötti innovációs fejlesztésekkel, a különböző igények kétirányú közvetítésével, a geotermikus energiát hasznosító ágazatok, cégek, önkormányzatok számára szaktanácsadással segít.
Oldalainkon a legfrissebb hírekkel és pályázati lehetőségekről kaphat tájékoztatást, emellett a hazai geotermikával foglalkozó naprakész cég-, szakértő- és technológiai információs adatbázisunk áll rendelkezésére.
Az idei, XIV. Geomatematikai Konferencián a Szegedi Tudományegyetem, Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszék kutatói felvetették egy szabadon hozzáférhető geotermális adatbázis létrehozásának terveit, amely a mögöttes adatok forrása és számtalan egyéb tényező miatt is heves vitát eredményezett, elsősorban a közpénzekből finanszírozott kutatási eredmények, illetve az azt megalapozó mérési adatok elérhetőségének ellentmondásos felhasználási feltételei miatt. Az üzleti lehetőségeket biztosító alapadatok valódi értéke és a lehetséges gazdasági potenciáljuk ugyanis sokszor nincsenek arányban egymással - adta hírül a Science Caffe.
Jelen tanulmány elsődleges célja egy átfogó helyzetkép bemutatása a dél-alföldi geotermikus energia felhasználásáról. A tanulmány szorosan kapcsolódik a 2007 márciusában elkészült „Termálenergia-fejlesztési projektrendszer a Dél-alföldi régióban” című anyaghoz - és annak szerves folytatását képezi. A 2007-es anyag elkészítésében a régió geotermikus felhasználásában résztvevő szervezetek közül a Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszéke, a Geotermikus Koordinációs és Innovációs Alapítvány, Csongrád Megye kistérségei valamint számos profitorientált vállalkozás vett részt.

A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) támogatási döntést hozott a Nemzeti Technológia Program pályázatok 2008/2 fordulójára vonatkozóan, amelynek Élhető, fenntartható környezet c. 4. alprogramjában a Hőkomfort Épületgépész, Tervező, Kivitelező, Fővállalkozó Kft. , a Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Unichem Vegyipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. , az InnoGeo Kutató és Szolgáltató Kft., az Árpád-Agrár Zrt. és a Mórakert Zöldség-Gyümölcs Termelői Értékesítő Szövetkezet közös konzorciumában megpályázott "Geotermikus kutatás-fejlesztés a Dél-alföldi termálvízbázisok fenntartható kitermelése érdekében" c. projekt támogatást nyert. A Nemzeti Technológia Program második fordulójában a tervezetthez képest 10 milliárd forinttal több, mintegy 26 milliárd forint jutott nemzetgazdasági és társadalmi hatásuk szempontjából is jelentős stratégiai kutatások támogatására - adta hírül az NKTH.
Az orosz gázpiaccal szembeni kiszolgáltatottságunkat csak úgy lehet kivédeni, ha mielőbb az alternatív energiaforrások felé fordulunk - figyelmeztet a szegedi InnoGeo Kft. ügyvezetője. Az SZTE-n is oktató Kóbor Balázs szerint a megyeszékhely számára legkézenfekvőbb megoldásként a termálenergia kiaknázása kínálkozik. Éppen ezért fontos lenne, hogy a város és annak közintézményei ne adják oda ingyen vagy aprópénzért Szeged hőpiacát, miközben erre a projektre akár 30-50 százalékos állami támogatás igényelhető. Csongrád megye több települése - így például Mórahalom és Hódmezővásárhely - már felismerte termálkincse fontosságát, az egyetemen is előrehaladott állapotban van a tervezés - csak a szegedi önkormányzat nem mozdul…